2010. július 5., hétfő

Techno Club Vol.1: egy legendás mixsorozat kezdete

A globális trance szcéna egykori úttörőjének Andreas Tomalla alias Talla 2XLC -nek nagyon sokat köszönhet a modern elektronikus tánczene. Talla még a nyolcvanas években kezdett el dj-skedni a híres neves frankfurti Dorian Grey Airport-on. A kilencvenes évek elején a legtöbb nagy dj a techno mellett tette le a voksát, és ez alól Talla sem volt kivétel. Persze igazán sosem volt techno dj, mert leginkább trance szettjei által vált ismetté. Talla 2XLC első hivatalos mixlemeze a Tetsuo - Music From Technoclub (First One) a Tetsuo Records gondozásában jelent meg. Az érdekesség csupán csak az, hogy ennek a label-nek a tulajdonosa szintén Talla. Aztán több más mixes album is megjelenik még tőle. Viszont ami lényeges, hogy Talla egyszer csak úgy gondolja, hogy ideje egy komplexebb, és még sokoldalúbb mixsorztatot is útjára bocsátania, ami jóval átfogóbb képet mutat a szcénáról. Nos, ez az idő '97-ben jött el, ekkor jelent meg a ma már legendás mix sorozatának a Technoclub -nak az első része. Bár elég merész húzásnak bizonyul(t) a dupla cédés album, de egy valamiért mégsem mondanám annak, mert Talla ekkora már nagyon nagy ismertségre tett szert, és tudta, hogy jól hogy mire vállalkozik, és hogy nem fog mellényúlni. A második korong összemixelését kollégájára Ralph Armand Beck -re alias Taucher -re bízta, aki már szintén profinak és menőnek számított a szakmán belül. Az első cd-n minden szépet és jót megtalálunk, mindezt olyan profin összemixelve, hogy csak ámulunk és bámulunk. Minden szám a helyén van, és egy csöppet sem érezzük rajtuk az idő múlását. A legkiemelkedőbb zenék közé sorolandó az Instant Moments, az It's A New Day, az Y (How Deep Is Your Love?) és Kai Tracid 'Your Own Reality'-je.
Aztán a második cd sem sokat kelleti magát. A nyitószám deep-esen indít, mintha valahol az oceán legmélyén lennénk. Aztán kapunk olyan átkeverést, hogy az csak nah! Az örök klasszikus Lambda 'Hold On Tight' -ja érkezik, méghozzá a két fenomén Nalin & Kane Remix -ében. Aztán húzunk egyet a nadrágszíjon, akarom mondani lazítunk rajta, ugyanis érkezik egy melodikusabb darab, ami kicsit kivezet minket a mélyből. Viszont Taucher nagy búvár, mert amilyen gyorsan a felszínre emelkedtünk, olyan gyorsan jutunk vissza a mélybe a 'Return Of The Gold' -dal. Nem is bánja az ember, mert nagyon jól van ez így. Ha már egyszer búvárkodásra fizettünk be, akkor nehogy már a strandon kelljen napozzunk! Coral Reef 'Swan Dive' -jával iszonyat nagy szállás érkezik, mert a N.U.K.E. páros Remixe gondoskodik arrol hogy ne unatkozzunk! Ez a remek hangulat egészen az album végéig kitart. A második cd kiemelkedő zeneszámai a következőek lennének: Hold On Tight, Ayla, Swan Dive, Or Is This The Secret?, és a Dream Universe. Annak idején ezek a zenék is hozzájárultak ahhoz, hogy a trance egyre népszerűbb műfaj legyen, és ha valaki nem veti meg a régi zenéket, annak bátran tudom ajánlani mindkét korongot. Mind a két lemez 10/10 .

Technoclub Vol 1. - Talla 2XLC vs. Taucher

Label: Sony Music Media
Katalógus szám: SMM 489114 2

Ország: Németország

Megjelent: 1997. október 20.

Stílus: Trance, Hard Trance

Dj Mix: Talla 2XLC & Taucher


Cd1 - Mixed by Talla 2XLC
1. Talla vs. Taucher - Together (Talla Intro)
2. Three 'N One - Soul Freak
3. Roos - Instant Moments (Moederoverste Onie Mix)
4. Tank - Can U Feel The Bass (Talla 2XLC Remix)
5. Headroom - How You Feel (Al-Faris & Andrew Wooden Remix)
6. Tom Wax & Jan Jacarta - Wormhole
7. Gate - Transfer
8. Viper - It's A New Day (Original Mix)
9. Talla 2XLC - Is Anybody Out There? (Cyborg Mix)
10. D.J. Scot - Y (How Deep Is Your Love?) (Talla 2XLC Remix)
11. D.J. Tomcraft - Prosac
12. Aqualite - What Is Life? (This Mix)
13. Pacific Link - Your Destination
14. Kai Tracid - Your Own Reality (Energy Mix)
15. Disc-O-Thek - Don't You Want Me '97 (Club Mix)

Cd2 - Mixed by Taucher
1 .Talla vs. Taucher - Together (Taucher Intro)
2. Lambda Feat. Martha Wash - Hold On Tight (Nalin & Kane Mix)
3. G-Park - Come Down (Mel O'Ween & Coby Johnson Remix)
4. D.J. Tool - Return Of The Gold
5. Kosmonova - Ayla (Taucher '97 Remix)
6. D.J. Tiesto - The Tube
7. Hypertrophy - Beautiful Day (Remix)
8. Coral Reef - Swan Dive (N.U.K.E. Remix)
9. Taucher - The Physical Thing
10. The Attractor - Or Is This The Secret?
11. Sosa - The Wave (Taucher Remix)
12. Sirenal - Wasteland (Original Mix)
13. D.J. Jan - X-Santo (Taucher Remix)
14. They - Look In, Look Out (Right Studio Mix)
15. C.M. - Dream Universe (Taucher Remix)

Preview

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése