2010. december 6., hétfő

Kazettás Misi megmutatja, hogy mit is tud

Kazettás Misi azaz valódi nevén a Michael Cassette duó (Erkka Henrikki Lempiäinen & Matti Tapio Heininen) a napokban jelentette meg debütáló albumát, a 'Temporarity'-t. Az MC alteregót 2007-ben keltették életre, első nagy dobásukat a Zeppelin/David EP-t az Anjunabeats progressive allabelén az Anjunadeep-en jegyezték. A két finn pernahajder áll egyébként az Anjunadeep másik húzóneve a Komytea mögött is, de a két moniker szinte szöges ellentéte egymásnak: Michael Cassette a bohém, múltba révedő, érzékeny ember, Komytea pedig a rideg technokrata.
A nyitó 'My name is Michael Cassette' torzított arpeggio dallammal és morse-hangokkal nyit, majd Komytea-s alapokon, a 80-as évekből ismerős hangzással haladunk előre. Igazi kezdő zene, amelyre azért nem panaszkodhatunk, hiszen van benne pár váratlan húzás, moduláció. A 'Shadow's movement'-et szerintem nem igazán kell bemutatnom, hiszen megjelenésekor (2008-ban) szinte a csapból is ez folyt. Nem csoda igazi főidős progressive darab, ami mélázós melódiával nyit, majd érkezik a puha dob egy analóg groove-val karöltve. A kiállás nincsen túlbonyolítva egy fülbemászó dallam viszi tovább a dal vezérszálát. A 'Crockett's Theme' a személyes kedvencem, nem csoda, hiszen eredeti megjelenése (1986 - Jan Hammer) óta millió remixet ért meg (pl: Roger Shah, Trance Atlantic Air Waves), de biztosan állíthatom, hogy a Cassette-verzió a best. Mérsékelten tempós, de harapós groove, filterezett szintiszőnyeg, a fődallam preset-je pedig próbál az eredeti műhöz hasonlítani. Briliáns. A 'Through the windows' egy életvidám, pozitív energiát muzsika egy mérsékelt férfi vokállal feltuningolva a szokásos MC-elemeket felvonultatva. A 'Magenta Sunset' 2009-es év egyik nagy progressive húzása volt, nem csodálom, hogy ide is felkerült. Tömör gyönyör öt percben, ahol minden rendben van. A sorban a 'Ghost in the machine' következik, ami az album előfutára volt. Az ismert texturák térnek vissza, csak más dallammal. A 'Pangaea' némi afro behatással bír a vokál szekcióban, egyébként nem sok izgalmat tartogat a számunkra. A 'Nevermore' eléggé lassan indul be, majd egy popos vokál próbál gerincet adni a dalnak. Talán túlságosan is lájtos lett ez a megközelítés szerintem. A 'Kilimanjaro' már első taktusaiban a fekete kontinens hangját idézi fel, majd ismét progressive groove-ok hátán utazunk, ismét visszarázódunk a helyes útra. A 'Carpe diem' egy aprócska mosolyt csal a szánk szélére pozitív dallamával. Ez a track ajánlható terápiás jelleggel, s külön öröm, hogy nemcsak a borongós témák kaptak itt helyet. A 'Zeppelin' kicsit olyan, mint a 'Carpe diem' a melódiát tekintve, csak pörgősebb alapokon némi supersaw-hangzással tuningolva. A záró 'Funeralia - Farewell to David' a korong egyetlen lassú szerzeménye. Szerintem ez a darab tökéletesen megállná a helyét utazásról szóló dokumentumfilmek aláfestő zenéjeként. A groove Schiller-t idézi, a dallamvilág pedig a francia szintigurut Jean Michel Jarre-t.
Összességében nem rossz ez az album, de némi fenntartással kell kezeljük. Egyrészt, ami minden zenerajongó rémálma, hogy csupa régebbről ismert darabot kap album formátumba csomagolva itt is közrejátszik. Legalább a beválogatott zenék 60 százalékát ismertem korábbról. A srácok az új zenékkel pedig nem igazán alkotnak maradandót. Másrészt a hangzás is túl homogénre sikeredett, ezen még gyúrhattak volna egy picit. Amúgy technikailag és hangzáskivitelezés szempontjából rendben van a cucc, de a felsoroltak és a néhol érezhető ötletszegénység miatt csak 6,5/10-re értékelném.

Michael Cassette - Temporarity

Label: Anjunadeep
Katalógus szám: ANJCD020

Ország: Egyesült Királyság

Megjelent: 2010. november

Stílus: Progressive House, Electro, Synth-pop

Producer: Erkka Henrikki Lempiäinen & Matti Tapio Heininen


Tracklist:
1. My Name Is Michael Cassette (5:27)
2. Shadows Movement (8:01)
3. Crockett's Theme (7:06)
4. Through The Windows (4:49)
5. Magenta Sunset (5:09)
6. Ghost In The Machine (7:55)
7. Pangea (6:58)
8. Nevermore (4:49)
9. Kilimanjaro (4:32)
10. Carpe Diem (5:05)
11. Zeppelin (8:34)
12. Funeralia - Farewell To David (10:10)

Belehallgatós

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése