2011. január 27., csütörtök

Balance 006: Anthony Pappa [2004]

Az ausztrál EQ Records Balance című mix soroztára azt hiszem, hogy még kritikus szemmel nézve sem lehet panasz.
A sorozat hatos részét a szintén ausztrál származású Anthony Pappa mixelte össze. Pappa-ról annyit mindenképpen éredems tudni (aki persze még nem hallott róla), hogy dj-ként vált ismertté az ezredforduló környékén. És az akkor még reneszánszkorát élő proghouse szcéna egyik meghatározó alakjának számított (és az is maradt mind a mai napig!). Persze mintahogy sokan mások egy kicsit ő is váltott, és manapság már inkább a techesebb, minimálosabb progzenéket részesíti előnyben. Viszont a Balance 006 dupla mix csupa csupa igazi nagy progzenét sorakoztat fel.
Az első cd-n break zenék kaptak helyet mintegy szürrelaisztikus hangulatban úsztatva a mixet. Már a kezdőzene is sokat sejtet. Luke Chable "Into The Storm"-ja akár a mix címe is lehetne, mert valóban olyan a feeling, mint amikor vihar készülődik, az ég kissé elsötétül és a szélsebesség is felerősödik. Mindegyik szám remek darab.
A második korongon a tribal zenék veszik át az irányítást. Az első trekk egy kis sejtelmes break-es bevezetővel nyit. A második számban egy női vokálhang cirkulálása mozgatja meg agysejtjeinket. Bemelegítőenk tökéletes! Most, hogy túl vagyunk a "warm up"-oláson, kezdődhet a prog utazás. Özgür Can "Connected" -del deepesebbre vált a mix. A negyedik, ötödik, hatodik szerzemény egy techesebb vonulatot képez. Moonface "Our Prediction" -je egy egészen sajátságos légkörrel rendelkező tribal house remekmű. A mix csúcspontja Musgrove & McGrath "Freakout" -je, ami egyúttal személyes kedvencem is. Chris Salt "Atmospheric Graffiti"-je szintén különleges darab. A mix vége kapott egy szép kis levezetőt, azaz outro-t. A kezdés downtempós stílusú, aztán átmegy breakbe. Mesteri!
Summázva a dolgokat, vagyis összegezve a két cd-ről előbb elmondottakat, azt tudom mondani, hogy különleges darab, és aki odavan a progi zenékért az imádni fogja. Természetesen mind a két lemeznek jár a 10/10es pontszám.

Balance 006 - Anthony Pappa


Label: EQ Recordings
Katalógus szám: EQGCD009

Ország: Ausztrália

Megjelent: 2004. június 30.

Stílus: Progressive House, Breaks, Tribal House

Dj mix: Anthony Pappa


CD1
01. Luke Chable - Into The Storm (4:34)
02. Fretwell - Faceless (6:59)
03. KVK - Reality Theory (4:19)
04. Michael Lanning - Bound For Ascension (4:34)
05. Blue Haze - A Time To Reflect (2:32)
06. Rhino Drum - Underground Sound (5:21)
07. Michael Burns - Sunshine In My Shadows (6:28)
08. Jacob Todd - Nothing Is Real (4:49)
09. Main Element - Delta Of Venus (Chris Salt Remix) (5:12)
10. Steve May - Open Day (Luke Chable Quakes & Craters Remix) (7:06)
11. Chimera - Natural High (5:04)
12. Slacker - Tutikinegi (5:04)
13. Shiloh - Mana (7:50)
14. Tilt - I Know You're Afraid (6:01)

CD2
01. Pavel Bidlo - My Pills (4:57)
02. Rennie Pilgrem - Coming Up For Air (Mara Remix) (6:40)
03. Özgür Can - Connected (3:56)
04. Dirty German - Be Together (Main Pass) (4:34)
05. Rhythm Unlimited - All I Wanna Do (4:57)
06. Pig & Dan - Basement (6:49)
07. Moonface - Our Prediction (3:46)
08. MCCP - Deeper Inside (6:33)
09. Musgrove & McGrath - Freakout (6:48)
10. Quivver & Sutton - Cold Rush (5:32)
11. Chris Salt - Atmospheric Graffiti (7:02)
12. Ben Camp - New World (3:35)
13. Shpongle - Beija Flor (10:39)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése