2011. július 22., péntek

Sasha döntött: íme a szerencsés producerek névsora

Azt hiszem nem mondok nagy baromságot azzal, ha Sasha 'Cut me down' remixversenyét az esztendő legnagyobb eseményének titulálom a maga kategóriájában. A Burn-Studios.com-ra szinte özönlöttek az átiratok (közel kilencszáz pontosabban!), köztük irtózatosan eltalált és kevésbé tetszetős verziókkal egyaránt. Az öreg Alexander ha nehezen is, de átrágta magát az indulók hadán és összeállította a legjobb tizennégy verzió listáját.
Ennek alapján több konklúziót is levonhatunk. Már koránt sincs olyan markáns vonal a befutott és no name producerek között, mint régen, hiszen Ryan Davis-t, Mehmet Akar-t és Ben Shaw-t kivéve nálam szürke ló volt a többi emberke. A kisebb nevek sikere pedig rávilágít arra is, hogy ez lenne az igazi értelme egy-egy remix versenynek, s nem azokat futtatni, akiknek már amúgy is beindult a szekere. Másrészt kicsit szomorú vagyok, mert az általam jósolt 14 átiratból írd és mond egyetlen egy, a Mehmet Akar-féle szerepel a finalisták között. Mentségemre szóljon a szelektálás után még több tucat értékes megoldást küldtek be a"megfejtők", így azok elkerülték a figyelmem. Ami ennél még sajnálatosabb tény, hogy egyetlen egy honfitársunk sem utazik Ibizára a zenekiképző táborba. Majd talán legközelebb. Okulás gyanánt íme itt a tizennégyes lajstrom.



A végére egy kis szépségtapasz, hogy a magyar indulók közül a lista megszellőztetése után Retroid egyből ingyen elérhetővé tette a saját break verzióját. Enjoy it!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése