2013. május 17., péntek

Megvannak a Moonling remixverseny győztesei!

Május 12-én zárult le a Deep Zone blog és Stellar Fountain Records közös remixversenye, amit MiraculuM 'Moonling'-jából hirdettünk meg. Most jöhetne a sablon PR-os duma, hogy rengetegen neveztek és óriási volt az érdeklődés, de nem mondhatni, hogy nagy volt a tolongás. Viszont ezzel meg is könnyítettétek a dolgunkat (főleg mivel így mindenkinek megjelenést tudunk biztosítani - a szerk.), valamint a beérkezett pályamunkák minősége fordított arányosságban volt a mennyiséggel, tehát kivétel nélkül igazi színvonalas, értékes, szerethető verziók születtek.
A végső befutók sorrendjét MiraculuM, Erich Von Kollar és jómagam állítottuk fel szavazás után. A hivatalos Andrew K remix mellett az EP-n ott lesz augusztusban két magyar tehetség, Andy Weed és Tomek, valamint a román Urban Chameleon munkája is. A nyolc beérkezett remix közül ők hárman még kénytelenek várni a megjelenésre pár hónapot, viszont az 5 kimaradt verzió már az elbírálást követően a kiadó bandcamp oldalán landolt. AudioStorm, John Drummer, Underground Ticket, Adnan Jakubovic és Peter Meatman átiratai gyakorlatilag ingyen letölthetők, viszont aki szeretné támogatni őket bármilyen 0-nál nagyobb összeget felajánlva a bandcamp-en keresztül egyengetheti az említett zenészek jövőbeli szárnybontogatását.

Íme a befutók!


És a bandcamp edition...
>

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése